MIBEN MÁS A TOKAJI ŐSZ?
A program küldetése, hogy a Világörökség részévé nyilvánított borvidéken a tokaji bor filozófiája köré épített, minden évben megrendezésre kerülő program-sorozattal kellemes, szórakoztató lehetőséget kínáljon a kulturális turizmusra, a borkultúra bemutatására, s ezzel együtt az igényes szórakozásra.
Elsősorban olyan eseményeket illesztünk a rendezvény programjai közé, amely a minőségi borfogyasztókat próbálja meg a rendezvényre csalogatni: a borokat és a „tokajiban rejlő csodát” természetes közegben, az egyes pincészetekben mutatjuk meg. A rendezvény ideje alatt látogatóink betekintést nyerhetnek olyan neves borászatokba, amelyeket semmilyen más rendezvényen nem ismerhetnek meg.
Célunk egy Tokaj nevéhez méltó rendezvény keretében a tokaji bort, valamint annak filozófiáját ismerő, értő borfogyasztó közönség mind magasabb szintű kiszolgálása: azoké, akik a Tokajit születésének helyén, az egyes borászatokban, magától a borásztól szeretnék megismerni, s nem csak a borra, hanem az a mögött húzódó filozófiára, s nem utolsó sorban az emberre, a borászra is kíváncsiak, valamint igényük van arra, hogy Tokaj-Hegyalja, illetve a Tokaji bor fejlődéséről évről-évre első kézből értesüljenek.
Olyan programcsomagokat állítottunk össze, amelyekkel látogatóink a rendezvényről megfelelő keresztmetszeti képet kaphatnak, megkönnyítve ezzel is a Tokaji megismerését. Ezek a csomagok természetesen lehetővé teszik a bortermelés elismert, vezető borászainak (úgymint Bott Judit, Demeter Zoltán, Szepsy István), illetve az általuk képviselt nézeteknek, s boraiknak megismerését a személyre szabott borkóstolók, dűlőtúrák, illetve borvacsorák keretében.
Célunk, hogy a látogatókat minden téren a legmagasabb szintű szolgáltatásokkal lássuk el a tokaji bor minőségéhez fogható színvonalon, s hogy a „fesztivál” a pincékben, éttermekben s az egyes művészeti eseményeken nyerje meg közönségét.
|






